Kamionos filmek - Filmes kamionok II.

Ha szereted a kamionokat és a filmeket is, akkor jó helyen jársz, hiszen elhoztuk számodra a közös metszetet. Három részes szubjektív ajánlónkban összeszedtük számodra 15 kedvenc kamionos filmünket, amelyeket jó szívvel ajánlunk egy-egy unalmas, pihenőben töltött estére.

Az előző részben a ’70-es évek klasszikusait vettük sorra, most pedig átugrunk a ’80-as évekre. Ebből az évtizedből négy művet hoztunk el számotokra a világ különböző tájairól.

Villany lekapcs, popcornt a kézbe, és folytatódjon a vetítés.

Maximális túlhajtás (Maximum Overdrive, 1986.)

Egy Stephen King történet, kiegészítve az AC/DC zenéjével garantáltan sikerre van ítélve. Vagy mégsem?

Földünk 1987-ben egy elhaladó üstökös csóvájába kerül, ami megmagyarázhatatlan következményekkel jár. Például életre kelnek a gépek, vagyis minden, amiben elektromosság lakozik, és a maguk módján az emberiség ellen fordulnak, sőt megpróbálják megölni őket. Áram nélkül bekapcsolnak a kenyérszeletelők, az úthengerek embereken hajtanak át, a kamionok önálló útra indulnak. Hőseink ennek során csapdába esnek a Dixie Boy Truck Stop kamionos pihenőben. Próbálják megtalálni a kiutat, azonban egyre több kamion gyűlik a helyszínre – élükön a Green Goblinná maszkolt White Western Star 4800-zal –, és terrorizálja őket. Aki megpróbál elszaladni, azt könyörtelenül elütik.

Az alapgondolat kimondottan érdekes, ami most, közel 40 évvel később, amikor minden oldalról körülvesznek bennünket a különböző elektronikai eszközök, megspékelve a mesterséges intelligenciával, talán minden eddiginél aktuálisabb. Éppen ezért sajnálatos, hogy a film nem titkoltan a B kategóriában versenyez.

Stephen King nemcsak írta, hanem rendezte is a filmet (sőt, egy rövid jelenet erejéig színészként is megjelenik). Nem véletlen azonban, hogy a mesternek ez mint első rendezése egyben az utolsó is lett. Az AC/DC zenéje sokat segít az amúgy unalmas történeten, de egymagában nem menti meg a filmet. Az események néhol már-már parodisztikusak, nehéz komolyan venni vagy beleélni magunkat. Nagyobb költségvetéssel, tapasztaltabb rendezővel valószínűleg jóval többet ki lehetett volna hozni az alapötletből. Egyszer megkérdezték Stephen Kinget, hogy miért nem rendezett több filmet ezután, aki – nem kevés önkritikával élve – csak annyit mondott, hogy nézd meg a Maximális túlhajtást, hát ezért. A maga bugyutaságával együtt viszont kamionosként bőven van mit nézni a megannyi különböző kamiontípuson, amik feltűnnek a filmben.

A kamionok

A Green Goblin mint az életre kelt kamionhorda „vezetője” valójában egy White Western Star 4800, 1976-ból. A céget autós/kamionos szempontból meglehetősen későn, 1967-ben hozták létre, amit az indokolt, hogy a ’60-as években elvált egymástól az USA nyugati és keleti oldalán lévő teherautók iránti igény, a céggel pedig a nyugati és közép-nyugati területeken elsődleges szemponttá váló teljesítményre és súlycsökkentésre fókuszáltak. A filmben szereplő verzió 9,3 literes V8-as Detroit Diesel 8V-71 motorral volt szerelve. Ez szívómotorként 318LE-t, míg turbóval 385LE-t tudott kiadni magából. Manapság már nagyon kevés ilyen korú Western Star 4800-as vontatóval lehet találkozni az USA útjain, mivel a legtöbbet átalakították és például dömperként vagy mixerként folytatták, majd fejezték be pályafutásukat.

Túl a csúcson (Over the Top, 1987.)

A Túl a csúcson középpontjában sokkal inkább a szkander áll, mint a kamionozás, azonban sofőr szemmel is találunk benne érdekes aspektusokat.

A főszereplő Sylvester Stallone öreg Autocar kamionjával járja az országutakat, miközben nagyban készül a szkander bajnokságra, aminek mi más is lehetne a fődíja, mint egy vadonatúj Volvo White WIM 64T vontató. Ezen keresztül talán sok kamionos tud azonosulni azzal a vággyal, ami Stallonet is hajtja, hogy egyszer elérje azt a szabadságot, hogy saját fuvarozó vállalkozása legyen. Mindeközben úgy alakul, hogy neki kell vigyáznia rég nem látott fiára, így ezen a vonalon az apa-fia dráma is felszínre kerül, hogy a kamionosoknak milyen nehézségekkel és lemondásokkal jár a családtól való távolmaradás. A gyerek sokszor idegesítő lehet a néző számára, azonban tudjuk be viselkedését a dramaturgiának, és próbáljunk túllépni rajta.

A ’80-as évek filmjeinek többségétől megszokott módon előre sejthetők a fordulatok és a befejezés, mégis úgy van megrendezve a film, hogy együtt izguljunk a végkifejleten. A kamionos szemnek igen kellemes látvány lesz az USA délnyugati részén, naplementében guruló kamion, az egész élményt pedig Giorgio Moroder fantasztikus zenéi teszik tökéletessé. Stallone az első Rocky filmeket követően készítette ezt a mozit, így izmai méretét nem érheti kritika, mégis megdöbbentő látni, hogy a valódi szkander versenyzők között lényegében eltörpül.

A kamion

Stallone öreg, rozsdás Autocar A-10264 kamionját bár megviselte az idő, azonban szép látni, hogy milyen gondossággal igyekszik ápolni, hiszen ez a mindene. Az 1965-ös gyártású modellről egyébként sok részlet nem fellelhető, valószínűleg egy soros hathengeres Cummins dieselmotorral szerelték, ami 2-300LE közötti teljesítmény leadására volt képes, azonban azt beszélik, hogy a filmhez nem ennek, hanem egy Detroit Dieselnek a hangját használták fel. Különlegessége volt, hogy a fülke karosszériáját alumíniumból készítették.

Vágóhíd négy keréken (Roadgames, 1981.)

Váltsunk kontinenst, egy kis kitekintés az eddigi környezetből, irány a déli félteke. Ausztrália, ahol a kamionok elején akkora kengururács van, hogy egy egész marhacsorda se tudna kárt tenni, még a fényezésben sem.

Stacy Keach mint kamionos, kutyájával – pontosabban dingójával – rója a végtelenbe vesző utakat, a kihalt ausztrál vidéket. Útja során összeakad egy furgonossal, aki gyanússá válik neki. Minden jel arra mutat, hogy ő az a stopposokra leső sorozatgyilkos (a feldarabolós fajta), akiről a hírekben beszélnek, bár a sofőrnek erre nincs bizonyítéka.

Ennélfogva kezdetben mindez inkább csak az elméjében futtatott játék része. Az, hogy többször is a saját gondolataiba merülve, dilemmázva, a dingójához beszélve mutatják a főszereplőt, kiválóan reflektál a valóságra, a sofőrök magányos mindennapjaira. Később fuvarja során felvesz egy stoppos lányt (Jamie Lee Curtis) – hiszen ezen a tájon a dingón kívül csak néha egy-egy stoppos töri meg a kamionos magányát –, akivel együtt próbálják kideríteni, hogy mi is az összefüggés a furgonos és a gyilkosságok között.

Filmekben nem megszokott elem az, hogy itt a főszereplő sokat vacillál azon, vajon kell-e neki hősködni és kideríteni az igazságot, vagy hagyja az egészet, és mint egyszerű kamionos inkább foglalkozzon csak a maga fuvarjával. Teljesen reális gondolat, szemben az összes amerikai filmmel. Később a furgonos úgy alakítja az eseményeket, hogy a gyanú egyre inkább a főszereplőre terelődik, még a rendőrök is őt kezdik üldözni. Ez tehát az igazi játszma (ahogy a film eredeti címe szól: Roadgames), hogy a kamionsofőr azon van, hogy elkapja és rábizonyítsa a gyilkosságokat a furgonosra, míg a furgonos épp ellenkezőleg, a kamionosra igyekszik terelni minden gyanút, tegyük hozzá, sikerrel.

A film tempója nagyon jól felépített. Kezdetben inkább a főszereplő karakterét ismerjük meg alaposabban, azután szépen beindulnak az események és felgyorsul a feszültségkeltő akció. Behoz némi szürreális hatást, hogy a mellékszereplők a legkülönfélébb jelenetekben bukkannak elő újra és újra, sokszor teljesen indokolatlanul. Felfedezhetünk a filmben utalást a Párbaj című klasszikusra is, de a kietlen utak és a bűn elharapózásának kezdete akár még a szintén ausztrál Mad Max filmek apokalipszisének előhírnökeként is felfogható. Aktualitását tekintve manapság már erősen megfogyatkozott a stopposok száma az utak mentén, de azért minden kamionosnak érdemes megnéznie ezt az alkotást.

A kamion

A főszereplő járgánya egy Európában is jól ismert Mercedes NG 2224, abból is egy 6x4-es kivitel. A modellt kétféle komolyabb motorral szerelték, melyek közül az egyik egy V6-os 9,6 literes volt. Ez 1975-ös megjelenésekor 192LE-t tudott, de később egészen 313LE-ig mentek el vele. A másik pedig egy 12,8 literes V8-as, 256LE teljesítménnyel. Ismerve az ausztrálokat, inkább ez utóbbit tudjuk elképzelni a filmhez.

T.I.R. (1987.)

Annyiban eltér a többi itt felsorolt filmtől, hogy ebben az esetben egy 12 részes sorozatról van szó. Az 1987-ben bemutatott történet több korosztályt is a képernyők elé ültetett, és számos olyan mai kamionos van, akik állítják, hogy gyerekként a T.I.R.-nek meghatározó szerepe volt abban, hogy ezt a hivatást választották.

Ahogy az olasz-magyar koprodukcióban készült sorozat címe is mutatja, a két főszereplő sofőr (Franco és Vanni) nemzetközi környezetben fuvarozzák az érdekesebbnél érdekesebb rakományokat (pl. élő elefántot), miközben minden részben belekeverednek valamilyen különös kalandba. Annyi akció azért nincs benne, mint egy Cobra 11 epizódban, de néha egy-egy robbanás, lövöldözés, emberrablás, csempészés azért színesíti a történeteket. Éppen ezért talán érdemes lenne belőle egy ütős remake-et készíteni, és nemcsak a jóval fejlettebb kameratechnológia, hanem a manapság jóval kidolgozottabb akciójelenetek miatt is.

2024-ből visszanézve egészen elképesztő azokat a jeleneteket látni, amik a valóságban ma már elképzelhetetlenek. Hogy csak néhányat említsünk: a kibocsátási normák bevezetése előtti dízel kamionnal áthajtani a Lánchídon, két sávot elfoglalva menni az Ivecoval a Teréz körúton, de ne feledkezzünk meg a vörös csillagos Parlamentről, vagy a moszkvai Vörös téren leparkoló kamionról se. De van itt ezeken kívül erdőben elakadó pótos szerelvény, repülőből ejtőernyőkkel kidobott Iveco furgon, sőt az egyik részben még a Párizs-Dakar ralin is elindulnak a főszereplők, de nem ám a ma megszokott 3 emberes felállásban, hanem a kamionozásban megszokott négykezesben, vagyis amikor az egyikőjük elfárad, akkor a másik átveszi a vezetést.

Emlékezetes jelenet az is, amikor a magyar kamionosok (a sorozatban egyébként feltűnik néha egy-egy Volános vagy Hungarocamionos Rába is) összefognak a bűnözők ellen, ezzel segítve az olasz kollégáik megmenekülését. De láthatunk még példát a női kamionsofőrségre is, szóval elég szerteágazók a történetek, azonban mindegyikben közös, hogy nagyon jól hozzák az akkoriban Magyarországon szinte még vágyálomnak számító nyugati szabadságérzést. A fókusz azonban elsősorban a főszereplők járgányán, a Vörös Rák hívójelű piros Iveco TurboStaron van.

A kamionok

Az 1984-ben bemutatott Iveco TurboStar tervezésénél két célt fogalmaztak meg a tervezők, az ergonómiát és a teljesítményt. Ennek jegyében a fülke formáját többek között a Fiat szélcsatornájában tesztelték, a tetőn lévő szélterelővel pedig sikerült elérniük a 0,53cw értékű légellenállást. Az utazást olyan tulajdonságok tették komfortosabbá, mint az elektromosan állítható tükrök, légrugós ülés, beépített hűtő és még további kényelmi berendezések. A teljesítmény jegyében kétféle dízelmotorral volt elérhető. A kisebbik egy 14 literes sorhatos volt 330LE teljesítménnyel, a filmben szereplő modellbe pedig a nagyobb, 17 literes, V8-ast tették, amiből turbó segítségével 420LE-t hoztak ki. 2021-ben egyébként az Iveco az aktuális S-Way modellből megcsinálta a TurboStar modern reinkarnációját egy különleges limitált kiadással, ezzel továbbra is fenntartva a sorozat legendáját.

Sorozatunk harmadik, egyben záró részében olyan kamionos témájú filmekkel készülünk, amik a ’90-es években, és azt követően készültek. Ne maradj le róla, hogy megkapd a teljes képet.